sajtó  
     
 

Pietro, a skizo és a két vezeklő

Hamvas Béla Karnevál, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című műveiből, és a színészek improvizációiból építettük az előadás alapszerkezetét. A bíró: (Pietro Salein, Tóbiás (Karnevál) Porfirij (Bűn és bűnhődés)). A mérleg, akit egyazon lélek két részre szakadt megnyilvánulásai örvénylenek körbe; a vezeklő bohócé (Raszkolnyikov (Bűn és bűnhődés)) és a mértéktelen szenté. (Pataj, Bormester (Karnevál)) Középpontban a bíró. Átalakul és konferál. Egy felével a lelket kutatja, ezt jelenti a vezeklő bohóc, másikkal a szellembe dermed ez a mértéktelen szent. Az ő átalakulásaiban billen meg a résztvevő vezeklő tudat. Megfogalmazásait a hit és hitetlenség vezérli, megoszt minden erőt, melyet a tudat kétségeiből táplál. A körébe térő ember, lénye legközvetlenebb köreiből, a vágyaiból ragad meg eszményeket, hogy megfoghatónak véljen mindent, amit tesz, éreztet, gondol vagy befogad. A két vezeklőrész az érzékelésbe feledt. Vallomásaikat a totális hit és hitetlenség groteszk karikatúrává dönti. A jelenetek a jellem abszurddá torzult vallomásai. A 2-3 szálon futó jelenetekben bűnösök, vezeklők lépkednek emberi érettségük szintjén futtatva a dramaturgiát.

Játsszák: Szákás Péter Kokics Péter Kozma Károly Szabó Zoltán

Videómunkák: Győri Márk Rendező: Kasvinszki Attila

 

Doszt.99-2

ALÁMERÜLÉS

Meridián 42 Színházi- és Filmműhely: DOSZT 99

A nyíregyházi színház strukturális és egzisztenciális biztonságot nyújtó kebeléből néhány fiatal színész kilépett a semmibe, hogy strukturális és anyagi háttér, szervezési gyakorlat nélkül – de különleges színészi kvalitások és szakmai elkötelezettség birtokában – ’színházat’ csináljanak – úgy, ahogy ők gondolják. Meridián 42 Színházi- és Filmműhely néven beköltöztek a lepusztult Városi Színház szánalmas, széthordott és fűtetlen tereibe, hogy elmélyült műhelymunkába fogjanak, és fél éven át gondolkodjanak Dosztojevszkijen, és mélyre ható kísérleteket folytassanak a Bűn és bűnhődés első 99 oldalával. Ezáltal a laboratóriumi jellegű élve-boncolás állapotába juttatták a klasszikus regényt. Azaz annak első 99 oldalát.

A dosztojevszkiji idő-, tér- és cselekményszerkesztés lényegének mély értéséről tanúskodik az előadás, és az annak megfelelő színházi nyelv kidolgozása a rendezés legnagyobb érdeme.

Az időkezelés Dosztojevszkij regényének egyik legfeltűnőbb sajátsága: összesűrűsödik, összezsugorodik benne az idő, pillanatok szilánkjaiban történnek meg a sorsdöntő események, s így egy-egy pillanat történése fejlik ki a cselekményben. Nem a hős sorsa, hanem az új gondolatok megszületésének pillanatai a legaktívabb időszakok Raszkolnyikov életében. Az első 99 oldal története a Raszkolnyikov-elmélet megszületésének „pillanata” – ezért képezheti önállóan az előadás témáját ez a furcsán leválasztott szakasz.

Kasvinszki Attila rendezése éppen arra épít, hogy Raszkolnyikov akkor a legtevékenyebb, amikor gondolkodik, vagyis belső monológjai valójában hangsúlyosabban építik a cselekményt, mint valódi tettei. Raszkolnyikov gondolkodása közben a valós tér-időből egy másik realitásba lép: a regény narratívájában az álom szférájába, s az álom nyelvén tudja artikulálni legfontosabb problémáját: önmaga megértését. A Kasvinszki-rendezés kísérletezése e maga-feltáró nyelvkeresés izgalmas színpadi artikulációja, s az előadás a hős megoldhatatlan problémájának színházi nyelvi formába öntése.

A műhelymunka résztvevői polifonikus, mozaikszerűen szerkesztett előadást alkottak, melyben mindenki Raszkolnyikov. Összesen hat egymást követő zárt jelenet – szólók, párosok, és háromszemélyes képek – építi fel az előadást, melyek mind a gyilkosság előtt álló Raszkolnyikov állapotát kutatják, az eszme megélésének alternatíváit adják. Mindannyiuknál visszatérő elem az öregasszony küszöbén – a legfontosabb határponton – zajló jelenet („Jó estét, Aljona Ivanovna, hoztam magának valamit, elhoztam az ígért zálogtárgyat, az ezüst cigarettatárcát…”), melyre minden Raszkolnyikov felállít egy variációt, melyek alapján összehasonlíthatóak, egymáshoz viszonyíthatóak a különböző vérmérsékletű, és az eszmében való bizonyosság eltérő fokozatain álló Raszkolnyikovok. Mindannyiuk közös jellemzője a betegség állapota: a lázas hevület, a téboly és a belső küzdelem.

Szabó Zoltán az első: még memorizálja a szöveget, próbálgatja a hangsúlyokat, hogyan is mondja majd az öregasszonynak mondatát. Gyermeki, naiv, heves-lelkes, önkontroll nélküli alakot formál, mindig hirtelen mozdul, tettei szélsőségesek: durván köpköd, brutálisan üvölt. Chován Gábor Raszkolnyikov-figurája tűnik a legbizonytalanabbnak: fizikailag is menekül a gondolat artikulálódása elől, gátlásos, konszolidált, kimért alak. Aztán az öregasszony zárt ajtaja előtt állva kínjában brutális betörést imitál: torokköszörüléssel kezd, majd a fúrógépek és a hangosbeszélők hangi felidézésén át egy akciófilmes kommandós betörés hangorkánjába süvölti magát. Nála sincs logikusan épülő személyiség. Szákás Tóth Péter elmélkedő, melankolikus, nekikeseredett figura, aki kimondott gondolatain rágódva azok lehetetlenségébe őrül bele. Maga játssza el mindkét szerepet: dadogva, zavartan, rettegve Raszkolnyikovot, görnyedten, rikácsolva az öregasszonyt.

Kokics Péter sokat röhögcsél magában, minden szót megrág, megfontol, Raszkolnyikovja tele van komplexussal. Az általa megformált figura a legkidolgozottabb: maga a beszéd aktusa válik nála jelentésalkotóvá. Folytonos dadogása a gondolat formálódásának, artikulálódásának fizikai kivetülése. Kokics mindvégig a szavakat keresi: csak az első szótagjukat tudja – vagy még azt sem –, és összpontosítva, koncentrálva, testnyelvi gesztusokról idézi eszébe őket. Játéka az egész előadásban fokozatosan felépített: egyre messzebbről indulva, egyre lehetetlenebb logikával, egyre elmutogathatatlanabb szavakat keres, és mutogat el iszonyatos erőfeszítések árán. Activityjéből hosszú percek alatt épülnek fel a mondatok. Egyszerre frenetikusan mulatságos, és aggasztóan vérre menő a küzdelme a szavakkal, a nyelvvel, az eszmével.

Az DOSZT 99 pontosan kódolja, hogy a regényben nem a társadalmi valóság problémája a fontos, hanem a személyiség története, s a személyiség tere és ideje képezi jelentéshálóját. (Így válnak termékenyen az értelmezés részévé az előadás puritán külsőségei: a Városi Színház színpadának hátsó traktusában zajlik a játék, kopott színházi széksorok adják a „díszletet”, és civil érzetet keltők, hétköznapiak a „jelmezek”.) A hős egyetlen pillanatig sem tud azonos lenni önmagával, nem tud nyugvópontra jutni. Dialogizál megkettőződött, megháromszorozódott énjével, érvel és agitál ellene és mellette, folyamatos vitában áll önmagával.

Aminek a regényben az álom nyelve ad hangot, az az előadásban nem-verbális jelekkel szólal meg: a széles spektrumon mozgó artikulálatlan emberi hangok, a véget nem érő ismételgetések, a mozgásminták, a köpködés, a grimaszok, az activityt idéző kényszeres mutogatások végtelen variációi keresik küzdelmesen a választ a Raszkolnyikov lényegét adó folyamatos, megfogalmazhatatlan kételyre. A cselekvések hirtelen következnek be a regényben: ez a drasztikusság az előadásnak is lényegi, visszatérő, fenyegető szervezője. A hősben két elv működik egyszerre: az eszme és annak tarthatatlansága. Az ebből adódó, személyiségi és nyelvi kereteket szétfeszítő belső küzdelem adja a zárt jelenetek feszültségét önmagukban és egymásmellettiségükben egyaránt.

A struktúra bátor otthagyása és az elszánt színházcsinálás kimagasló eredménnyel zárult már a műhely első bemutatkozása alkalmával. Bízunk benne, hogy a folytatás hasonló intenzitással következik.

Trifonov Dóra

Paraziták

PARAZITÁK Kasvinszki Attila MERIDIAN 42 Színház

A nagyhírű berlini Ostermayer-rendezés unalmon és patkány-evésen kívül csak azért emlékezetes, mert akkor találkoztunk először színpadon Tilo Werner-rel. Kasvinszki Attila ökonomikus alapossággal tárja fel a szövevényes szituációkat és ha talál alkalmas embert, sikerrel jeleníti meg a szélsőséges figurákat. Nyugodt tempóban építi a cselekményt, a gyilkos játszmák visszafogott hangon, fojtott feszültségű jelenetekben, szinte hangtalanul zajlanak.
A csúcspontokon aztán mindenki egymást ordítja túl, szépséges ellenpontozással világítvaát a konfliktusok brutális mélységeit. Szabó Zoltán fokozatosan lendül bele összetett szerepébe, utolsó monológjában képes felnőni Marius von Mayenburg művének lehetőségeihez. Mert bizony a német mester nagyon ismeri és érti az emberi természetet és pszichológiai hitelességen túl, titkos, transzcendens tartalmakat is képes alakjaiban sejtetni. Ezt érezzük a József Attila-ként már régebben csodált Sós Attila revelatív játékában, ha lehet egyáltalán "játék"-nak nevezni azt a megfoghatatlan káprázatú létezést, amit Friderika szerepében produkál. Angyali alkata, intelligenciája, érzékenysége páratlan tehetséget jelez, amely remélhetőleg nehézsúlyú feladatok kihívásában érik majd tovább. A szelíd magabiztosságú Kovács Ágnes Anna, aki már a Tamará-ban belopta magát a szívünkbe, érzelmi erőben gazdag, szuggesztív hitelességű alakításával, tartóoszlopa a nagyívű előadásnak.
Jó volt beülni az ex-Stúdió K-ból "SANYI és ARANKA SZÍNHÁZ"-zá avanzsált kult-pincébe, sok hasonló invenciózus társulat jöjjön, legyen az új hely az ő "Játszó Palotájok"...

Doszt.99

Nyíregyházán kivált a színházból egy fiatal színészcsoport. Nem ismerem indokukat, miért mondtak fel. Kitalálom szándékukat. Meridián42 Színházi és Filmműhely cégérrel éhezésbe kezdtek, és azzal foglalkoznak, amiben hisznek. Kasvinszki Attila rendezésében a rommá tett Városi Színház oldalszínpadán játszanak.

Fél éve birkóznak Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésével. A 99. oldalig jutottak csak el. Hat jelenetet kiválasztottak a regényből. Ez teszi ki másfél órás előadásukat. Hat játszó. Két lány, négy fiú. Leszámítva a filmbejátszásokon látszó társaikat. Kovács Kristófot felismertem csíkos fürdőköpenyben, a filmbetétben. A többiek azonosításával bizonytalankodom. Huncut a színlap. Ki kell találni, kit lát az ember a színpadon a program-cetlin fölsoroltakból.

Nem érteni a cselekményt. Valójában nincs cselekmény. Csak készülődés a cselekvésre. Mégsem arról szól előadásuk, hogy nem értjük egymást, hanem, hogy képtelenség kifejezni magunkat. A játék belső utalásai szerint bűnösként a tömegkultúra agyvasaló lesimítására céloznak.
A színészek hangok helyett gondolatokat artikulálnak. Nekifutnak többször ugyanannak a mondatnak. Vagy beleakadnak egyetlen árva szóba, emberi lemezjátszóként ismételgetik. Activity-játékként próbálnak taglejtésekkel szót érteni.

Kiszolgált mozi-karosszékek keretezik a játék terét. Egy fiú áll középen. Szabó Zoltán, mint Raszkolnyikov próbálja nyitó mondatát az uzsorásasszonyhoz. Ismételget. Hangfekvést vált. Igyekszik megnyugodva meggyőzővé válni. Hozzácsatlakozik Wéber Kata. Most kettesben készülnek a gyilkosságra. Komolyan, de játékosan. Egyszerre kívülről és egyszerre belülről.

A körben ülők – eddig nézőnek rémlettek – szeme megtelik fénnyel. Figyelmük életre gyújtja jelenlétüket. Kövér Judit a székek mögött eltűnik, mint paraván mögött a bábszínházi bábu. Tartalmasan figyelnek. Nő a feszültség. Pedig semmi külső történés nincs. A színészi összpontosítás árama kapcsolja hozzájuk a nézőket. Tiszta színház (théâtre pur): nincs díszlet, jelmez, kellék, nincs irodalmi cselekmény, fizikai cselekvés is alig. Az ember a térben. Két ember viszonya egymáshoz. Egy ember személyiségével. Két ember átszocializáltan. Kapcsolat köti egymáshoz a demonstrátorokat. Egymáshoz és a nézőkhöz. Gondolatokkal föltöltöttek. Könnyedén fogalmaznak, miközben tudatják, korunk emberei küzdenek a kifejezéssel.

Szákás Tóth Péter (Szatmárnémeti) lehúzza sísapkáját. Fél koponyája leborotvált: az uzsorásnő beszél kopaszon. A hajas oldalát mutatja: ez meg a gyilkosságra készülődő diák. Elmélyített jelentésű varietészám Egyazon énben gyilkos az áldozatával. Nem öli meg a vénasszonyt, de irtózva kikerül a földön egy képzeletbeli tetemet. Látjuk a láthatatlant, mert ő látja.

Kokics Péter mutatóujjánál hajlékonyabban beszédes kezet ritkán látni. Úgy akad el a szava, beleszorul minden mondata, miközben szemén kisüt, mennyi a mondanivalója.

Tatabányáról Chován Gábor öltönyben átalakul A gyűrűk ura emberalattijává. Polgári megjelenésű férfi négykézláb elállatiasodik.

A Dosz. 99 nem osztályon felüli étterem, (ahol a fogashoz nem adnak halkést). Abrosz nélküli kifőzés, bádogkanállal tálalt, ízletes házi koszt. Minden szó, gesztus, szemvillanás életkérdés. Az életükért játsszák az életüket. Öntudatosak. Tudják: mit érnek. Nem tartoznak azonban az önelégült lusták közé, akik a színpadon felélik színészi múltjukat.
Néhány mentegethető ritmushibával előélt sűrű színház.

szerző: MGP